"Ennek a romának élettörténete segítheti a keresz- tény közösségeket, hogy a cigányok mentalitását és erkölcsi szokásait jobban megértsék.

Segíthet mindnyájunkat abban, hogy kiálljunk mel- lettük, és szolidaritást vállalva együtt dolgozzunk velük."

Carlo M. Martini bíboros, Milánó érseke

Cigányok Királynéja






Alapítványunk
székhelye: 2500 Esztergom, Temető út 12.
Adószáma: 18219296-2-11
Bankszámlaszáma: 12010628-01246833-00100008

Aktuális
Napi evangélium
Pályázatok
Adománykérés

Kövessen minket a Facebook-on!

Ifjúsági találkozókSzemléletformálásZarándoklatokÉlhető környezetÖngondoskodás
Bemutatkozás - Alapítók - Romapasztoráció - Projektjeink - Galéria - Partnereink - Kapcsolat - Linkajánló

Bemutatkozás

Oláh JánosAlapítványunk, nyitott házként működő intézmény, ahova minden cigány és nem cigány, hátrányban, vagy halmozottan hátrányban élő ember megkereshet, kisgyermektől az időskorúig. Főbb célunk, hogy legtöbbjüket, minél közelebb vezessük a hithez, valamint annak gyakorlásához. Fontos tudnunk, hogy oktatásban, munkahelyteremtésben való segítségnyújtás és emberi szív nélkül, nem megvalósítható feladat. Ezért erre a három alappillére helyeztük, az alapítvány tevékenységét. Készek vagyunk arra is, hogy szociális, karitatív, hivatali ügyintézés és más egyéb területen, a problémáikkal betérő embereken segítsünk. Ez azért nélkülözhetetlen feladat, mert ha egy család létfenntartása veszélyben van, úgy nehezebben képes arra, hogy a Jó Istenre figyeljen, és az sem utolsó szempont, hogy jó érzéssel töltheti el az embereket, hogy ezeken a területeken, segítő kezekre találnak. Én magam is cigányszármazású, szegény családban nevelkedő ember vagyok, akit hitre neveltek a szülei. Felnőtt emberként tanultam tovább, mikor már saját magamnak meg tudtam teremteni a tanuláshoz szükséges anyagi hátteremet. Két diplomával rendelkezem és egy év múlva szerzem meg a harmadikat. Az első diplomámat, a Selye János egyetemen szereztem szociális munka szakon, a másodikat pedig, a Hittudományi Főiskolán Katekéta és lelkipásztori munkatárs alapszakon. Most jelenleg a Capienciára járok, hittanári szakra. Főállásban az esztergomi, gyermekotthonban dolgozom, nevelő pedagógusként.

Oláh János

 

Az Alapítvány

A Boldog Ceferino Alapítványt 2010-ben hozta létre Beer Miklós váci megyéspüspök, Dúl Géza országos cigánypasztorációs referens, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Tarjányi Béla a PPKE Hittudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára.

A Fővárosi Bíróság 2011. március 3-án vette nyilvántartásba jogerősen, és egyúttal közhasznú szervezetté minősítette a 9.PK.61.047/2010/2 számú végzésével.

Céljaink:

- a cigányság integrációjának elősegítése a helyi közösségbe
- az önszervező szociális tevékenységek segítése és erősítése, családsegítő munka megszervezése
- helyi szervezetekből országos hálózat kiépítése
- a cigányság kulturális örökségének megóvása
- társadalmi értékek, helyi szokások és jogi normák elfogadásának segítése
- az esélyegyenlőség elősegítése szakképzéshez, munkához jutás, illetve továbbtanulás által
- a cigányság hitéletét, illetve a többségi társadalom cigányságról való ismereteinek bővítését segítő kiadványok szerkesztése, terjesztése
- emberi és állampolgári jogok védelme
- egészségmegőrzést, betegségmegelőzést, egészségügyi rehabilitációt segítő tevékenység

 


 

Beszámolóink:

2011 közhasznúsági jelentés | 2011 évi mérleg

2012 közhasznúsági jelentés és mérleg

2013 közhasznúsági jelentés és mérleg

2014 közhasznúsági jelentés és mérleg

2015 közhasznúsági jelentés és mérleg

2016 közhasznúsági jelentés és mérleg


 

Boldog Ceferino Alapítvány